Kiöregedve és elhagyatva, a székelység ittlétének, múltjának és jelenének élő bizonyítéka a falu...

Sorsának, fennmaradásának vagy pusztulásának kérdése újra, égetően időszerűvé vált. Olyan fajta pusztulás fenyegeti, amire talán nem is gondoltunk volna akkor, amikor a hatalom buldózerekkel támadt falvainkra. A gazda lakattal zárta háza ajtaját, bereteszelte udvara kapuját, nem szívesen látta a faluba aktatáskával érkező idegent. A hétvégén hazalátogató, talán az öregeken segíteni akaró, és az otthoni segítséget nélkülözni nem tudó városi elhitte már, hogy nincs értelme a kínlódásnak, a falusi gazdaságra fordított munkának.

2000-et írunk és a falú a miénk (a miénk lehet): föld, erdő, legelő, templom, iskola, ház és temető. Földek egy része parlagon, s a hazatérő vállalkozó gyorsan kijózanul, kioktatja és rendre oktatja őt az élet. Az iskolákban nincs elég gyermek. Túl nagy a templom és kicsi a közösség. Öreg parasztházainkat tapossuk szét. Századokat túlélő kúriáik fedetlen teteje gazdátlanul tátong a semmibe. Buta tudatlanságunk buzgó átépítési láza teszi semmivé történetüket.

... kiöregedve és elhagyatva, a székelység ittlétének, múltjának és jelenének élő bizonyítéka a falu, azáltal amit hagyatékként magában hordoz, átad nekünk,
és mi tovább tudunk adni gyermekeinknek.

Hlavathy Károly – 2000 – Esztelnek