Gondolatban fűzve a múltat, valahol az ábránd megszakad,
mert foszlányokra hull a kötelék és  árnyékot vet rá a feledés,  
Nem látom tisztán, mert alig áttetsző hályog borítja, a képet.
Homályos benne minden arc és ködös a táj.

Felfedezés vágya gyötör...
Nyugtalanná válik a tehetetlen fürkésző kutatás.
Izgatottan kaparom, szaggatom a homály háló szövetét.

Kopott régi képek tűnnek elő...
Körvonalaikat emlékezetből élesítve, törölöm le róluk a feledés porát,
míg felcsillan a bennük, még mindig élő ragyogás.

Azt hittem már,  hogy elveszett ... !

Hlavathy